A visszatekintés nem csak annak lehet érdekes, aki figyelemmel követi a divat szakma alakulását, hanem azoknak is, akik szeretnek otthon lenni a történelemben. Ez az ágazat pedig különösen érdekes, hiszen elképesztően különböznek az akkori ruhadarabok a jelenlegi viselettől. Ha pedig eddig azt hitted, hogy agyament ötletek vannak manapság a ruhák terén, akkor csak olvass bele bátran a cikkünkbe.

A klasszicizmus korába tekintünk tehát vissza, amely a XIX.századra tehető. Az akkori korra nagyon jellemző, hogy a divatot lényegében csak két nemzet határozta meg, már, ami Európát illeti. Ez a két nemzet nem más, mint a polgári szempontokat fontosnak tartó angolok, illetve a dicsőség és nemzeti öntudat által vezérelt franciák. Az angol textilipar fejlődésének köszönhető többek között, hogy megjelentek a készen kapható ruhák is. Az angol női viseletre jellemző volt a hajtásokkal díszített szoknyák, amelyek alatt már nem volt abroncsszoknya, hanem helyette fenékpárnát építettek be, alakformálás miatt. Továbbá népszerű lett az úgynevezett lovaglókabát forma is, amely elől mélyen kivágott, a derékrésze pedig szűk, továbbá hátul hajtásokkal kapcsolódott az ember derekához. A férfiaknál a legjellemzőbb viselet a frakk volt, mégpedig kétsoros gombokkal és hátul mély szárnyakkal, a nyakrészre pedig jellemző volt a magas állógallér széles kihajtóval. Továbbá viseltek térdnadrágot, nyaksálat és szabós ingeket is.

A franciákra egyre inkább jellemző volt, hogy elmozdultak az egyszerűség irányába. A nők sokszor hordtak a díszítés nélküli ruhaderékhoz bő parasztszoknyát, kötényt, valamint kendőt vállukra aggatták. A férfiak esetében népszerű volt a bokáig érő matróznadrág és a nyitott ing viselete. A városi polgárok picit eltértek, ugyanis posztóból készült frakkot viseltek, amelyet a nemzeti színű kokárdák díszítettek, ezzel is jelezve a hazafiságukat. A szoknya divat is átalakult némiképp, hiszen a nehezebb anyagok miatt szűkebb és rövidebb lett, a díszítés pedig sok fodorral és szalaggal történt.

A klasszicizmuson belül meg kell említenünk a romantikát is, ugyanis ez a korszak kihatott a divatra is. Jellemző volt a színek kavalkádja, illetve a gazdag formavilág is. A női divatra még a fényűző jelző sem túlzás, a férfi viszont egy picit visszafogottabb volt. Fontos, hogy a korban megkülönböztettek nappali, társasági, téli, nyári viseleteket és ezek alapján választották ki az alapanyagokat. A csíkos, kockás és virágmintás anyagokat vitték mint a cukrot, ezeket ugyanis többnyire fehér színű fehérneműkkel kombinálták. A kor kezdetén leginkább merev és szűk szoknya volt a jellemző, amely a bokát már nem takarta el, viszont a berakások, fodrok és redőzések nem maradhattak el. A felsőrészre is jellemző volt a szűk viselet, valamint az enyhe kivágást magasan álló fodor szegélyezte. A buggyos vállból pedig keskeny és hosszú ujjak nőttek ki. Nagyjából 1820 körül a derékvonal helyére fűző került, mint legfőbb alakformálási eszköz. A lábfejt szabadon hagyó szoknya alatt pedig általában több alsószoknya is volt. Lényegében innen ered a homokóra forma, a merevített alsószoknyákból pedig kialakult az úgynevezett krinolin, vagyis az abroncsszoknya.

A férfiak esetében a frakk továbbra is társasági öltözet maradt, amely többnyire sötét vagy színes gyapjúból készítettek. Jellemző volt a párnázott mell-, illetve vállrész is, a karcsúság miatt. Ennek érdekében pedig olykor még fűzőket is felvettek. A nadrágok pedig alul többnyire szűkek voltak, amely egyébként a jelenlegi korszakra is jellemző.