Divat Közösség

A vasalás története

7 éve | Keczánné Macskó Piroska | 0 hozzászólás

A vasalás története - ami szorosan kapcsolódik a szövet és a ruha történelméhez - több mint 2000 évvel ezelőtt kezdődött. A vasaló évszázadokon át azt tükrözte, amit a divat létrehozott, diktált és követelt, de a vasalás alapelvei - a nyomás és a hő - nem változtak. A HarmoNet e heti játékán most egy csodálatos Braun vasalót lehet megnyerni! A vasalás története - ami szorosan kapcsolódik a szövet és a ruha történelméhez - több mint 2000 évvel ezelőtt kezdődött. A vasaló évszázadokon át azt tükrözte, amit a divat létrehozott, diktált és követelt, de a vasalás alapelvei - a nyomás és a hő - nem változtak.

Az egész Kínában kezdődött, 2000 évvel ezelőtt...
Mint más háztartási készülékek esetében is, a vasaló feltalálásának időpontját sem lehet pontosan tudni. A vasaláshoz hasonlítható tevékenységgel kapcsolatos legrégebbi bizonyíték egy i. e. 540-ből származó görög vázán látható: két asszony lepedőket húz és nyújt (Metropolitan Museum of Art, New York). A mai napig talált legrégibb vasaló egy serpenyő alakú vasaló a kínai Han dinasztia korából (i. e. 206 - 220). Ezt homokkal és parázsló szénnel töltötték meg, és a nyél végét sárkánnyal díszítették (Hong Kong Museum of Arts). A vasaló láthatólag több földrajzi területen, egymástól függetlenül fejlődött, és az a nézet is megdőlt, hogy a harcosokat nem érdekelte a vasalt ruha: viking temetkezési helyeken hidegen használt, gomba alakú üvegvasalókat találtak. Ezeknek a korai vasalóknak az anyaga épp annyira eltérő volt, mint az alakja. Például a Kisázsiában talált, a IV. vagy V. századból származó vasalóeszköz agyagból (Römisch-Germanisches Zentralmuseum, Mainz, Németország), a VIII. és a X. században a vászon simítására használt eszközök pedig csontból készültek (Norsk Folkemuseum, Oslo, Norvégia).
Hő nélküli vasaló
A vasalásra használt eszközök a XVII. század végéig - legalábbis Európában - nem alkalmaztak hőt. A hidegvasalás egyik fő oka az volt, hogy a leggyakrabban használt keményítő anyag, a búzából készített keményítő hő hatására megsárgult. Az az ötlet azonban, hogy a ruha vasalása hő felhasználásával könnyebb lehet, a XVII. században egyre inkább előtérbe került. Feltalálták a fémből készült vasalókat, bár néhány országban (pl. Hollandiában), ahol nem volt vasérc, nem voltak öntödék vagy fémfeldolgozási hagyományok, egészen a XX. századig egyedülálló, sárgarézből, fából és üvegből készült vasalóeszközöket használtak.
Az első mérföldkő: vasalás hővel
A XVII. századtól kezdve alapvetően háromféle típusú vasalót fejlesztettek ki. A legegyszerűbb formájú és legkönnyebben használható vasalókat közvetlenül a tűzhelyen melegítették fel. Ezek nyele gyakran különböző módon díszített elefántcsontból készült.

Mi már olyan korban élünk, amelyben a vasaló az alapvető háztartási eszközök közé tartozik. Ma az európai és észak-amerikai háztartások közel 90 %-ában legalább egy vasaló van, és minden évben 55 milliónál több vasalót vásárolnak. Ma már különböző típusú és márkájú vasalók között válogathatunk - egyszerű vagy műszakilag bonyolult vasalók, háztartási vagy úti vasalók -, de még mindig nehéz elképzelni, hogy régebben elképesztő változatosságban találták fel a különböző ruházkodási divatokhoz alkalmas vasalókat.

A XIX. század átlagos háziasszonyának legalább 4 vasalója volt, és VII. Edward király uralkodása alatt (1901-1910) a mosodákban egy teljes szobányi különböző vasalót használtak az ingujjak, a fűzők, a sapkák, a mintás csipkék, az ing mindkét oldalának, az apró babaruhák, a kalapok stb. vasalására.
Minden munkához külön vasaló: ingujjvasaló, fényező vasaló és sok más
Minden munkához külön vasalót használtak, és minden új divattal új vasalók is megjelentek. A legáltalánosabban használt típus az egy darabból készült lapos vasvasaló (flat iron) volt, amelytől New York City híres Flatiron toronyháza is a nevét kölcsönözte (1902). A fodrozó vasaló apró, fűtött hengerekből álló, állványra szerelt szerkezet volt, amellyel a Tudor korabeli nyakfodrot, összekötött szalagokat és fodrokat vasalták.

Tojás alakú vasalót használtak a főkötők és sapkák, turnűrök és buggyos ujjak vasalására. Az ingujjvasaló keskeny, hosszú orrú, nehezen elérhető helyeken használható vasaló volt, a fényező vasalóval pedig fényessé lehetett varázsolni a kikeményített gallért és ingmellet.
A szabó libája
Professzionális használatra szolgált a kalapvasaló és a szabók által használt, kb. 4,5-10,5 kg tömegű szabóvasaló, amelyet gyakran "tailor’s goose" (a szabó libája) néven is emlegettek. A rozsdásodás elkerülése érdekében a vasalókat birkafaggyúval bekenve tárolták. Az egyszerű kályháknál gazdaságosabb, különleges vasalómelegítő kályhák akár 56 vasalót is melegíthettek.

Mivel a vasalást főleg nők végezték, logikus volt, hogy 1871-ben egy nő szabadalmaztatta a cserélhető vasalónyelet. Az amerikai Mrs. Potts találta fel az első hideg vasalónyelet, amelyet csak a vasaló felmelegítése után kellett a vasalóra csatolni. Egy csomagban egy diófából készült nyelet és három vasalót adtak, így két vasaló mindig a tűzhelyen lehetett és a nyelet a másik, forró vasalóra lehetett áttenni, ha a használt vasaló kihűlt. 1890-ben a kislányoknak szóló változat is megjelent, amellyel játékosan lehetett felkészíteni őket a jó háziasszony szerepére. A XIX. század egy másik amerikai találmánya volt a vasalódeszka, amelyet az afro-amerikai Sarch Boone talált fel 1892-ben.
Az elektromos vasalás luxusa
Az igazi áttörés csak akkor következett be, amikor a XIX. század végén feltalálták az elektromos vasalót. Különböző országok és feltalálók követelik maguknak az első elektromos vasaló feltalálását; Franciaországban, Amerikában és Britanniában az elektromos vasalók különböző formáit fejlesztették ki. Az új technológiával való kísérletezés áldozatot is követelt: 1890-ben egy felrobbant elektromos vasaló megölte feltalálóját.

Mivel elektromos hálózat még nem volt mindenhol, az új elektromos vasalók sikere csak mérsékelt volt. Ezen felül a költségek is jelentősek voltak: 5 percnyi vasalás annyi elektromosságot igényelt, mint egy izzó 69 percnyi használata. Mai szemmel már ironikusnak látszik, de az I. világháború után a felső osztályhoz tartozó hölgyek körében elegánsnak számított, ha vasalódeszkán elektromos vasalóval "vasalást adtak elő".

A húszas és harmincas években az elektromos vasaló egyre elterjedtebbé vált, az egyedi gyártást felváltotta a gépi tömeggyártás. 1939-re az amerikai háztartások 52 %-ában már volt vasaló. A teához és a borotválkozáshoz vizet is melegítő elektromos úti vasalók az 1920-as évektől kezdve már úriemberhez méltó felszerelési tárgyak lettek.
A második és a harmadik mérföldkő: a termosztát és a gőzölős vasaló feltalálása
A harmincas évek közepére az elektromos vasalók túlmelegedésének problémáját oldotta meg a termosztát feltalálása, amellyel a hőmérsékletet a vászontól a forró vasaló alatt összezsugorodó legkorszerűbb szintetikus "műselyem"-ig be lehetett állítani.

Sok figyelmet fordítottak a vasalók külsejének megtervezésére is. A XIX. században a vasalót dísztárgynak és értékes ajándéknak tekintették. A XX. században azonban a vasalótervezők inkább a gyakorlati használatra fektették a hangsúlyt. Ez alól az egyik kivétel az Art Deco, amelynek csúcsvasalója az 1946-os Silver Streak (ezüst csík) típus volt - egy, a talp és a fűtőtest kivételével teljes mértékben színezett üvegből készült vasaló. Ez ma már csak egy történelmi vasalógyűjtemény központi darabja; ezek a vasalók hamar eltörtek, így csak néhány darab maradt fenn.

Az Egyesült Államokban a negyvenes években feltalált gőzölős vasaló további lépést jelentett a könnyű vasalás felé: a vasalóba töltött víz gőzzé válva a talp nyílásain áramlott ki. Ma, az új évezred kezdetén egy másik vasalási forradalom veszi kezdetét: a Braun könnyű fogást biztosító, nyitott markolattal ellátott és a szövet vasalás előtti nedvesítését végző gőzöléssel működő, egyszerűbb és hatékonyabb munkát biztosító vasalója. Ez a termék még a vasalás legnagyobb ellenségeinek véleményét is megváltoztatja.
Forrás:http://www.harmonet.hu

Címkék: divat vasalás