Nicole átlagos tiniként viselkedett és nem akart eltérni a kortársaitól, így a napbarnított bőr sem maradhatott le a tökéletességre törekvési listájáról. Eleinte csak napozott, aztán beruházott egy saját szoláriumra, de szenvedélyét a bőre nem úszta meg szárazon.

A tanorexia, más néven szoláriumfüggőség egy igen komoly állapot, amely abból fakad, hogy az érintettek túlságosan fehérnek tartják magukat, ezért a bőrük túlzott barnítása kerül az életük középpontjába, amelyet sokszor túlságosan extrém módon hajtanak végre.A tanorexiát súlyossága miatt egy kalap alatt lehet említeni a drog-és az alkoholfüggőséggel.

Nicole Johnson tini korában hasonlítani akart a kortársaihoz, csak ő nem az akkori szépségideál formás alakjaira, hanem gyönyörűen napbarnított bőrre vágyott. Elmondása szerint akkoriban közel sem voltak ilyen sokrétű bőrgyógyászati tájékoztatások és vizsgálatok, mint mostanság. „Gyönyörűen csillogó, barna bőrre vágytam, amelyet órákig tartó napozásokkal érhettem el.Akkoriban a napágyam lett a legjobb barátom.

Nem telt bele kis időbe, hogy felfedezze a szoláriumokat és a velük járó instant, gyors barnulás élményét, még az sem zavarta, ha olykor rákvörösen, „lángoló” fejjel lépett ki a helyiségből. 17 éves korában jelent meg az első májfolt a szája környékén; azt hitte bőrrákja van – persze az orvosa megnyugtatta, hogy nincs baja, de óva intette a napozástól, mert komoly veszélyt jelenthet a bőrének. Nicole az eset után - fittyet hányva az orvos szavaira - továbbra is vágyott az aranybarna bőrtónusra:„Az egyik pillanatban még azt hittem rákos vagyok, de mivel mégsem voltam az, vettem otthonra egy szoláriumot.”

Az első figyelmeztetés annyira nem érte el a célját, hogy Nicole hetente háromszor akár fél órán keresztül is használta a saját gépét, még az sem hatott rá, amikor megtudta, hogy egy vele egykorú lánynak a szoláriumfüggősége okozta a végzetét. Feketére(!) szolizott bőrével ennek ellenére nem volt elégedett.

„23 évesen már hatalmas táskák voltak a szemem alatt és ráncos volt a bőröm. Éppen egy nyaralásra készültem, de már a pakolás közben kétségbe estem: ha egy hétig nem tudok szolizni, a képeken sem fogok jól mutatni  – csak erre tudtam gondolni. Mire a gondolat végéhez értem, azonnal bedobtam öt tubus önbarnítót a bőröndömbe.” Sejtjei reagáltak a sok UV sugárzásra: aktinikus keratózis alakult ki nála. A rák előszobájának hívott állapot pikkelyes, hámló, foltos bőrelváltozásokkal jár. Orvosról orvosra járt és habár ekkor még nem volt elterjedt a tanorexia kifejezés, de a nő felismerte függőségét.

Nicole felfogva korábbi tetteinek veszélyeit gyökeresen változtatott az addigi barnulási szokásain. A házi szoláriumát eladta és ekkortájt ismerkedett meg későbbi férjével, aki szintén jó hatással volt rá. Miután a gyermekeik megszülettek, végleg félresöpörte szoláriumfüggőségét. „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kísért a barnulás lehetősége és a barnítók illata, amikor elhaladok egy szolárium mellett, de életben akarok maradni és felnevelni a gyerekeimet” – mondta a ma már 40 éves anyuka, akinek története rosszabbul is alakulhatott volna.

Somogyi Katalin, pszichológus

A tanorexia ritka jelenség, amely valamennyire a testképzavar kategóriába sorolható: ez egy kényszeres fokú elégedetlenség a saját kinézettel kapcsolatban. Ilyen esetekben az önészlelés is sokszor torzult, ha megkérdeznénk a személyt, valójában azt mondaná, hogy úgy érzi, még mindig nem elég barna. Ez a téves elképzelés motiválhatja őt arra, hogy (egészségkárosító módon) tovább napozzon. Egy téves elképzelés nagyon ellenálló tud lenni, hiába érkezik visszajelzés a tükör vagy más emberek által, ha a függőség rögeszmévé válik, hatástalanokká válnak a külső visszajelzések. Ilyenkor a terápia - ami érzelmi szintű változásokat indukál - sokkal többet segít annál, mintha megpróbáljuk észérvekkel meggyőzni az illetőt.

Forrás: http://www.life.hu/