Idén nyáron is számtalan rafinált szabású és egyedi színvilágú fürdőruhán akadhat meg a kíváncsi női szem. Divattörténeti összeállításunkból ellenben az derül ki: nincs új a nap alatt!

Régmúlt idők divatja

Az ókorban, azonbelül is főleg a görögöknél valóságos kultusza volt a testedzésnek, így az úszásnak és a fürdőzésnek is. A görögök és a rómaiak leginkább meztelenül tették mindezt, de olyan mozaikok is ránk maradtak ebből a korból, amelyeken az alakok a ’60-as évek bikinijéhez hasonló ruhát viselnek. Az ókori birodalmak bukásával aztán a fürdőzés kiment a divatból- így a fürdőruha is feledésbe merült. Az 1410-es évekből származó írásokban említést tesznek ugyan a fürdőingről, ám aztán ismét hosszú évszázadokra nyoma vész ennek a fontos ruhadarabnak.

A 18. században- részben talán a felvilágosodás eszméinek hatására is- ismét elkezdtünk úszni, és szabadtéren fürdeni. A nők ekkor még hosszú, köntösszerű ruhát viseltek, ám ügyeltek arra, hogy az még vizesen se legyen átlátszó, az aljába pedig súlyokat varrtak, ezáltal a víz nem tudta fellebbenteni a köntösüket.

A 19.században aztán megjelentek a kétrészes fürdőruhák. Ne gondoljanak semmi merészre: a felsőrész térdig ért, alul pedig bokáig tartó fekete harisnyát viseltek. A legszigorúbb erkölcsök mégis a viktoriánus- kori Angliában uralkodtak. Nem elégedtek meg a mindent eltakaró ruhákkal: fürdőgépeket építtettek! Ezek tulajdonképpen apró faházak voltak. a fürdésre vágyók a parton beszálltak a fürdőgépbe a hétköznapi ruhájukban, itt átöltöztek a fürdőköntösükbe, majd házastul betolták őket a vízbe.

A 20.század elején még lecsuktak egy ausztrál úszónőt. Mert a víz alatti balettshow-ja közben láttatni engedte a karját és a lábát. Aztán lassan lazultak a merev erkölcsi szabályok. A nők szabaddá tették a karjukat és combközépig a lábukat, illetve mélyebb dekoltázst engedtek meg maguknak.

Az 1930-as években jelent meg az első, kifejezetten nőknek szánt fürdőruha, amely egy gyapjúból készült, pólószerű felsőből és egy felsőcombot takaró nadrágból állt.

Bikini-forradalom

Az igazi áttörést azonban az 1946-os esztendő hozta meg. Louis Réard eredetileg autómérnökként dolgozott. Később, amikor átvette a családi csipkeverő üzemet, forradalmi ötlete támadt: „Ha szabadon hagyjuk a nők köldökét, annak olyan hatása lesz, mint a bombának!” Az addigi fürdőruházat helyett kitalált bikinit az atomrobbantásokról elhíresült Bikini-szigetekről nevezték el, hiszen Réard tudta, hogy a hatása is bombasztikus lesz. És valóban: az új fürdőruha végül a névadójánál is híresebb lett.

A bikini kezdetben hatalmas vihart kavart. Annyira erkölcstelennek találták, hogy egyetlen hivatalos manöken sem vállalta a bemutatását. Így végül a Casino de Paris egyik táncosnőjét, Micheline Bernardint kérték fel, aki végre igent mondott. Valószínűleg nem bánta meg, hiszen több mint 5000 házassági ajánlatot kapott a megvadult férfiaktól. A siker azonban nem volt egyöntetű, a spanyol, a belga és az olasz hatóságok egyaránt betiltották a bikinit. A botrány ellenére azonban- vagy talán éppen azért- a színésznők is elkezdtek érdeklődni az új fazon iránt. Az ünnepelt sztárról, Rita Hayworthről például azt írta egy korabeli divatkritikus, hogy „a köldöke olyan, mint egy ékszer Az ezeregyéjszaka meséiből”.

Az ’50-es évek bikinijei még viszonylag szolidak voltak. a hegyes formájú melltartó sokat takart, a kebleket magasra nyomta, és a nadrág sem volt túlságosan felvágva a combnál. Teljesen elfogadottá mégis csak Brigitte Bardot révén vált, aki az 1957-ben készült, És Isten megteremté a nőt… című filmben viselte a hírhedt ruhadarabot.
Egy év múlva Jayne Mansfield már magabiztosan pózolt bikinijében a Life magazin címlapján. Marilyn Monroeról is számos fotó készült a csábos ruhadarabban.

1960-ban, amikor feltalálták a lycra nevű anyagot, elkészültek az első elasztikus fürdőruhák. A ’60-as évek hippimozgalommal együtt a csípőfazont és a háromszög alakú, megkötős melltartót is divatba hozták. Ez a szabásvonal napjainkban is igen kedvelt.

Tanga és a monokini

Az 1964-es év újabb mérföldkövet jelentett a fürdőruha történetében: a szexuális forradalom és az emancipáció hajnalán Rudi Genreich „feltalálta” a monokinit. Ez eredetileg egy fekete fürdőbugyi volt két pánttal, felsőrész nélkül. Általában azért a nők továbbra is hordtak felsőrészt, a fürdőruhák azonban egyre kisebbek lettek.

1974-ben Braziliában Carlo Ficcardi divattervező újabb ötlettel állt elő, a tangával. A ruhadarab egy, az Amazonas mellett élő törzsről kapta a nevét. Rövidesen fehérneműként is viselni kezdték. A tanga a 80-es évekre terjedt el, bár fürdőruhaként sohasem vált annyira közkedvelté, mint a hagyományos fazon.

Régi-új divat

A ’90-es évek a felsőrészben hoztak változást. Megjelentek az úgynevezett push-up melltartók, amelyek optikailag nagyobb kebleket eredményeztek. Más újításokkal is kísérleteztek, például a felfújható felsőrésszel, amely az úszást is segíti, de ezek nem arattak osztatlan sikert. Korunkban újból kezdenek divatba jönni az egyrészes fürdőruhák, ám ezek már mély dekoltázzsal és sok-sok rafinériával készülnek. Fodrokkal, színes anyagokkal bolondítják meg a látványt. Ugyanígy a bikinialsók is egyre kevesebbet mutatnak. Úgy látszik, hogy a tervezők kezdik belátni a régi mondás igazságát, azt, hogy a kevesebb néha több!

www.style.hu

http://www.noiteazo.hu/hirek/a_furdoruha_tortenete/11/3970/